Ha Ön még nem járt arra, érdemes elolvasnia miért is népszerű a magyar utasok körében a török riviéra, ha pedig már járt ott, akkor nosztalgiázzon velünk!

Maga a török riviéra egy több száz kilométeres partszakasz Törökország dél-nyugati partvidékén, ahol a passzív kikapcsolódást kedvelők nagyszerű tengerpartokon napozhatnak, a kalandvágyók ejtőernyőzhetnek, jeep szafarizhatnak, raftingolhatnak vagy búvárkodhatnak a Földközi-tengerben. A történelem iránt érdeklődők számára a térség maga a paradicsom! Számos ismert történelmi város található elérhető távolságban (Trója, Milétosz, Epheszosz). de nagyszerű természeti csodákkal is találkozhatunk a tágabb környezetben, mint például Pamukkale és Kappadókia.

 

Néhány szóban az Antalyaból elérhető legfőbb turisztikai célpontokról:

Alanya: Antalyától 130-140 km-re keletre, kb. három órás transzferidőre fekszik. A Taurus-hegység öleli körbe Alanya városát, amely méltán népszerű nyaralóhely. A középkorban épült erődből nagyon szép kilátás nyílik a városra. A Vörös Torony, a kikötő, a Damlatas-barlang valamint az óváros a maga hangulatos üzleteivel, éttermeivel, vendéglőivel feledhetetlen élményt nyújt az idelátogatóknak. A híres Kleopatra Beach pedig a régió egyik leghosszabb homokos/aprókavicsos partszakasza.

Antalya: A Török Riviéra legnagyobb városa. Egyik híres, az ókorból származó látványossága a Hadrianus kapu, mely Kr. e. 130-ban épült. A települést a Taurus lenyűgöző hegyvonulatai ölelik körül. Az óváros oszmán házai között, a bazárban és a kikötőben barangolva izgalmas napot tölthetünk el. Innen kb. 12 km-re keleti irányban találjuk Törökország egyik legszebb homokos tengerpartját, Lara Beach-et. A várostól nyugatra Konyaalti gondozott, kristálytiszta vizű kavicsos strandja vonzza a napsütés szerelemeseit. Északra, a hegyek felé indulva Törökország igazi arcával találkozhatunk: a Düden és Kursunlu nevű vízesésekkel és lenyűgöző természeti tájjal. Érdemes egy kirándulást tenni az ókori településekre, Aspendosba és Pergébe.

Belek: A beleki turisztikai régió a gyönyörű türkizkék tenger látványával, aranyszínű strandokkal, zöld fenyvesekkel és golfpályákkal csalogatja a látogatókat. Igényes szállodák sora épült fel a széles, homokos/kavicsos, lassan mélyülő part mentén. A luxus Belek jelképévé vált. A régióban közkedveltek a vízi sportok. A festői szépségű Belek ideális a gyermekes családok, a pihenésre vágyók, valamint az amatőr sportolók számára.

Kemer: Kemer a Törökországi üdülőhelyek között az elsők közt van. A repülőtértől kb. 50 km-re helyezkedik el. A város szívében található egy kis kikötő, melynél a kirándulásról visszatérő hajók állnak meg. A kikötő környékén számos bár, étterem és üzlet található. Kemer egy csodálatosan tiszta vizű, kavicsos tengerparton fekszik. A szállodák a városban, illetve a környező településeken (mint Kiziltepe, Göynük, Beldibi, Camyuva vagy Tekirova) nagyrészt közvetlenül a parton helyezkednek el. A fenyvesekkel körülvett nyaralóhelyek természeti szépsége páratlan. A környék nevezetességei közé tartoznak Phaselis ókori városának romjai, valamint Olympos, a híres lykiai város, amely csodálatos tengerpartjáról, az érintetlen természetről valamint ókori romjairól (fürdő, szentélyek, római színház és temető) híres. Olympostól északra, Ciraliban található a világhírű Yanartas hegy, melyet „Lángoló Szikla”-ként ismerhetünk, ahol egy különleges természeti képződmény hatására soha nem alszik ki a tűz.

Side: Antalyától mintegy 70 km-re, keletre található ez a turisták által szintén nagyon kedvelt üdülőhely. mely híres gazdag történelméről, hiszen a várost már az antik korban ismerték, ekkor forgalmas kikötő volt, melyet kalózok is látogattak. A mai Side utcáin sétálva találhatunk itt üzleteket, ahol a helyi kézművesek portékáit vásárolhatjuk meg. Közvetlenül a tengerparton számos bár, étterem és kávézó található, gyönyörű strandjaira csodás kertekkel rendelkező szállodák települtek. Sidétől csupán néhány kilométerre található a festői Manavgat vízesés.

FIGYELEM! 2016-ban áprilistól októberig Antalya lesz az EXPO helyszíne, emiatt várhatóan a szokásosnál is gyorsabban fogyhatnak a helyek nyárra, érdemes előre gondolkodni és kihasználni az előfoglalási időszak adta kedvezményeket nyaralásuk lefoglalásához!

Güle güle! (Viszontlátásra!)